Ki is Tamara Martinova mesternő?

Bár a Csung Jüan Csikungban Hszü Ming-tang nagymesteren kívül hivatalosan nem szokás más csikung tanárokat a „mester” jelzővel illetni, Tamara Martinova mesternő esetében (ha nem is hivatalosan) bevállaljuk a „mestenő” megjelölést. Elsősorban tapasztalata, képességei és képzettsége alapján.

Hszü Ming-tang nagymester legelső nyugati (Kína határain kívül élő) tanítványai közé tartozik. Már a Csung Jüan Csikunggal való megismerkedése előtt rendkívüli extraszensz képességekkel rendelkezett úgy, hogy közben műszaki területen végzett egészen különleges kutató munkát (ld. a lenti keretes információkat).

A Csung Jüan Csikungban rejlő lehetőségeket jól illusztrálja, hogy a rendszerrel való megismerkedése után Tamara Martinova mesternő a tudományos karrierjét váltotta fel a Csung Jüan Csikung szolgálatára.

Az első időszakban szinte kizárólagos szervezője és tolmácsa volt a Nagymester által tartott előadásoknak, tanfolyamoknak és saolini elvonulásoknak. A felhalmozódott hatalmas tapasztalat fényében nem csoda, hogy ő kapta a Nagymestertől a feladatot a Csung Jüan Csikung hiteles könyveinek megírására.

Mára mind a négy szint könyve elkészült. (Hamarosan megjelenik magyar nyelven a negyedik szint könyve is.) Az eredeti, orosz nyelvű kiadások összesített oldalszáma (a négy szint könyvének együttes oldalszáma) 1200.

Korábban a leendő csikung tanárok felkészítése és vizsgáztatása kizárólag a Nagymester hatáskörébe tartozott. Ma Tamara Martinova mesternő az egyetlen tanár, akinek Hszü Ming-tang nagymester átadta a csikung tanár jelöltek vizsgáztatásának feladatát.

A teljesség kedvéért következzék az a bemutatás is, amely a Csung Jüan Csikung első szintű könyvében olvasható:

Tamara Martinova, a műszaki tudomány kandidátusa, a Kijevi Csung Jüan Csikung Központ vezetője, az Összukrajnai Csung Jüan Csikung Egyesület társalapítója, a Csung Jüan Csikungot bemutató könyvek, videófilmek, tanítási programok társszerzője.

A Kijevi Műszaki Egyetemen tanult, 1969-től 1998-ig az Ukrán Tudományos Akadémia E. O. Paton Elektrohegesztési Intézetében dolgozott. A fő foglalkozásával párhuzamosan 1980–1981-ben az Ukrán Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetében parapszichológiát tanult. Néhány évig tagja volt az A. Popov Tudományos Műszaki Társaság elnökségének, a tudat tágítását célzó tanfolyamokat tartott.

1991-ben megismerkedett Hszü Ming-tang Mesterrel és a Csung Jüan Csikunggal. A rendszer logikus felépítése és teljessége nagy hatással volt rá. Ő lett a Mester első tolmácsa és tanfolyamainak szervezője szerte Ukrajnában és Oroszországban.

1995-ben létrehozta a Kijevi Csikung Egyesületet, és 2003-ig elnöki tisztét is betöltötte. 1993 óta tanítja a Csung Jüan Csikungot a világ különböző országaiban. 1998 óta állandó résztvevője a minden évben Saolinban megrendezett nemzetközi tréningeknek.

Összeállította: Tábori László Lajos   

Hozzászólnál? Naná!

Neved: (szükséges)

Email címed: (szükséges)

Weboldalad: (nem kötelező)

Hozzászólásod: (szükséges)

IGEN! Hadd lássák a többiek is!