Az én tudatról

49417323

Erről a témáról most azért szeretnék írni, mert az én tudat, a spirituális fejlődés egyik legfontosabb tényezője. A spirituális úton az én, vagy másként az egó, segítheti is, de sajnos legtöbbször akadályozza a fejlődésünket.

A legtöbb spirituális irodalom az én-t, az egót, Elmeként fogalmazza meg, amelynek egyik oldala az Önvaló, az énünknek a lényege, amely az egyénben az Abszolútnak, az isteninek a megnyilvánulása. Ez az energia az, amely inkarnációról inkarnációra meghatározza azt a fejlődési útvonalat, amely visszavezet bennünket a Tao-hoz, az eredeti állapotunkhoz.

Ez az önvaló az Eredeti elme. Aki ennek a hangját meghallja, és követi, annak az élete gondnélkülivé, kiegyensúlyozottá, békéssé válik. Ez a hang nagyon halkan szól bennünk, és minden neki nem tetsző eseménynél csak egyszer szólal meg. Ha nem vesszük figyelembe, akkor később már nem a hangját halljuk, hanem amikor rosszul cselekszünk, csak rossz érzésünk támad. Összeszorulhat a gyomrunk, megszédülhetünk egy pillanatra.

Ha ezek a jelek is elmúlnak, mert nem figyeltünk rájuk, és boldogan „csörtetünk” tovább, az Önvalónk közbelép, mindenkinél másként, és bizony akár új élet is kezdődhet.

Az Elménk másik oldala, a Hamis elme, amelyet mi magunk építünk fel az életünk során. A hamis elme az életünk során összeszedett tudásunkat, tapasztalatainkat, az élet eseményeire begyakorolt reakcióinkat tartalmazza. Belső hangként nagyon öntelten hangos, követelőző. Az én tudatunknak ez a része, ha erős önteltséggel párosul, a fejlődésünk akadályává válhat.

Az ego kialakulása a relatív létünkből fakadó természetes folyamat. Az abszolút létben, amely a spiritualitás végső célja, nincs lényegi megkülönböztetés, csupán formai. Amikor elérjük azt a szintet, hogy a másik emberben vagy élőlényben nem életünk megrontóját látjuk, hanem önmagunkat, akkor minden élőlényre úgy tekintünk, mintha önmagunkra néznénk. A kínai mesterek szerint, ebben a tudatállapotban, ha az utcán megyünk, akkor a szemben jövő emberekre úgy tekintünk, mintha önmagunkkal találkoznánk.

Vajon hányan találkoznak ma önmagukkal az utcán?

Tudnunk kell, hogy ez egy rendkívül nehéz feladat annak, aki nem tudja átlépni az egója formálta korlátait.

Minden fizikai testben bezárt lény rendelkezik én tudattal. A spirituálisan fejlett emberek is - akik tudatosan figyelnek egójuk korlátozására -  sajnos sokszor csapdába esnek, akkor könnyen belátható milyen nehéz lehet azoknak az élete, akik nem ismerik a korlátozás módszereit.

A korlátos énünk kialakulásának kezdete a születésünk utáni tudatosságunk megjelenésével, a körülöttünk lévő világ megismerésére való törekvésünkkel függ össze.

Ahhoz hogy a világot megismerjük, szükség van egy megismerőre, /az alanyra/ a megismerés folyamatára, és a megismerés tárgyára.

Abban a pillanatban, amikor a megismerő, tőle függetlennek látja a megismerés tárgyát, törvényszerűen ott kell lennie az én tudatnak, az egónak, ami képes vizsgálni, elemezni az előtte lévő tárgyat. Ha ez a tárgy egy másik éntudat, akkor a vizsgálat kölcsönös lesz.

 Amikor a csecsemő még csupán utánozza az édesanyja mosolyát, már az énjének tudatával figyeli az anyát, aki a megismerés tárgya. Az anya szintén az énje tudatával vizsgál, őriz és gondoskodik.

A megismerés alanya, és tárgya között levő megismerési folyamat teszi lehetővé, hogy az alany észlelhesse a tőle független tárgyat. Ez maga az abszolútnak a Tao-nak a relatívban való megnyilvánulása, a csi.

A csi, mint közvetítő elem jelenik meg a relatív világunkban, hogy az alany és a tárgy észlelhesse egymást. Ugyanakkor az alany, és a tárgy is maga a csi, csak sűrűbb, másabb, összetettebb struktúrával rendelkezik.

Bármerre nézünk, ez a közvetítő elem mindenütt ott van az alany és a tárgy között. Ez a tér, ami nem más, mint a csi kiterjedése, a csi szövete, az akasa, amely minden eseményt rögzít, és aki tud benne olvasni, az is az énje – bár különlegesen fejlett - tudatával, az egójával vizsgálja a tér tudatát, és ismerheti meg az abban eltárolt múltat, és a jövőt.

Ugye milyen közel van a Tao? Sőt, kikerülhetetlen. Nélküle nem tudnánk átnézni az utca egyik oldalából a másik oldalára. Itt van belül, és ott van kívül, azaz mindenhol.

A mi én tudatunk is, a tao tudatának része, de ezt a tiszta én tudatunkat, a világot megismerő tevékenységünk során szerzett benyomások, és a más én tudatok százaitól szerzett tapasztalatok beborítják, elfedik.

Ezek a benyomásokból, tapasztalatokból szerzett tudat elemek, az egyénre jellemző önálló tudatminőséggé alakulnak. Ezért van az, hogy nincs két egyformán gondolkodó ember, mert nincs két ugyanolyan tapasztalatokkal és benyomásokkal rendelkező elme.

Az eltérő tapasztalat eltérő gondolkodást, eltérő érdekeket, és eltérő fejlődési technikákat is generál.

A relatív világunkban ezt mindaddig szépnek, változatosnak, és szórakoztatónak látjuk, amíg nem veszünk részt benne, és kívülről nézhetjük.

Ha benne vagyunk, akkor az eltérő érdekek, és eltérő megoldási módozatok, a fejlődésünk előtt tornyosuló akadályokká válnak, szellemi és anyagi értelemben egyaránt.

Ahogyan változik az életkorunk, az egónk is változik, és egyre erősebb lesz.

Figyelme a körülötte lévő világ eseményei közül elsősorban arra irányul, amely túlélését elősegíti ezen a földön. Erről szól a pályaválasztás, a párválasztás, a politikai választások, a különböző tanulmányok nyújtotta ismeretek megszerzése.

Az én a túlélése érdekében viszonylag hamar megtanulja a szegénység és gazdagság jellemzőit, és rájön a társadalmi érvényesülés korlátaira. Megismeri a pénz általános értékközvetítő szerepét, és mivel élete elején nem rendelkezik elegendő vagyonnal a figyelme erre irányul. A vagyon növelése érdekében tanul.

Akiben kicsi az én tudat, vagy a megismerés szintje alacsony az kevés iskolát végez. Akiben az éntudat erős, az egyetemre törekszik, és ha úgy látja, képes megbirkózni a feladattal, vezetői ambíciókat táplál az élet különböző területein.

Jól látható, hogy egyéni szinten az élet első szakaszában az egó szerepe progresszív.

A baj onnan indul, amikor már a vágyai meghaladják a szükségleteket. Rádöbben a kétkezi munka korlátaira. Felismeri, hogy nem az gazdagodott meg, aki végig csákányozta Amerikát, hanem az, aki a szellemét használva munkáltatóként, ezrek kezeinek igénybevételével tudta olyan szintre növelni a jövedelmét, amit egymaga soha nem érhetett volna el.

A siker jó, és kellemes, az én tudatot erősíti, ami pozitív hatású, hiszen minden eredmény elengedhetetlen kelléke, az egészséges éntudat.

Sajnos azonban a siker, ha nem vigyázunk, az egészséges én tudatból önteltséget provokál.

A felfuvalkodott én olyan következménnyel jár, mint az a test, amelynek a tüdeje csak befelé tudja venni a levegőt. Szenved ő is és a környezete is.

Kialakul a birtoklás, először csak a vagyonra, aztán a feleségre, gyermekre, munkatársakra,”tőlem kapsz fizetést” az „én kenyeremet eszed” stb., és ha még ez sem elég, irány a politikusi pálya.

Az egó szenved rangkórságban, az egók háborúznak, az egó a féltékeny, az egók hoznak létre politikai tömörüléseket, hogy akaratukat sikerre vigyék. Hihetetlen mértékű, és hiábavaló energiákat fordítanak arra, hogy akaratuknak, ha egy rövid időre is, de érvényt szerezzenek.

Az egó akkor kap regresszív szerepet, amikor a vágyak a szükségleten túlmutatnak. Amikor az anyagi javak megszerzésére irányuló törekvés nem a természetes szükséglethez kapcsolódnak, hanem a másik egó, vagy azok halmaza fölötti, rendelkezés igényéhez, azok elismerésének kivívására, csodálatának elérésére irányul, szeretet, tisztelet, megbecsülés nélkül.

Ez az önzés, vezetőre, és vezetettre, egyenrangú kapcsolatokra egyaránt jellemző lehet.

Amikor hiányzik az elvégzett munkáért az elismerés, amikor nincs viszonzásra való törekvés, amikor az egyik énnek csak eszközszerepe van a másik én céljainak elérésére, amikor nem azért tesz meg valamit, mert az célszerű, mert az mások javát szolgálja, hanem pusztán azért mert megteheti.

Az ilyen egót csak a saját bukása állítja meg.

Nem használ a segítő szándékú figyelmeztetés, mert a gyengeség jelének tekinti, ezért aki nem akar „háborút” szenvedhet tovább.

A fenyegetésre már másként reagál, az erőre odafigyel, de ha látja, hogy győzni tud, akkor ez sem változtatja meg.

Az ilyen egónak, mindegy hogy milyen társadalmi pozíciót tölt be, el kell buknia.

A bukás, támogatás nélküli állapotot jelent, amelynek hatására elveszíti az erejét, és ha még tovább élhet, teljesen új irányt vehet az élete.

A hamis elmének, az egónak, ebben az összeomlott állapotában, hirtelen eltűnik az erős harsány, akarnok belső hangja, és végre meghallja saját önvalója csöndes, iránymutató, megengedő beszédét.

Nem az Istene hagyta el, hanem a csörtetéstől ő nem hallotta meg a hangját!

Az, aki eddig eljutott, ugyan komoly negatív karmát hozott létre, de van megoldás, a helyzete rendezésére.

Sok olyan embert ismerek, akik a bukásaik után, követve ezt a belső hangot, teljesen megváltozva mély spirituális életet kezdtek élni. Teljesebb lett az életük azzal, hogy már nemcsak a sikert, hanem a bukást is megismerve, felismerték e relatív világ megbízhatatlanságát, és őszinte szívvel vágyakoznak valami olyasmi után, amely nem csak kecsegteti, hanem stabilan támogatja őket.

A bukás kijózanító hatású. Jobb a gyors csörtetés és bukás, mint az élethosszig tartó visszafojtott fogcsikorgató negatív lét, amely úgy ér véget, hogy esélye sincs az egyénnek a változtatásra.

Az Univerzum azonban kegyes az emberi hibákkal szemben, ha őszinte megbánást tapasztal.

Ha egy ember pozitív irányban megváltozik, úgy tekint rá, mintha mindig jó ember lett volna.

De csak akkor, ha bekövetkezik a pozitív változás. A próbálkozás nem elég!

Spirituális fejlődésünk akadálya tehát nem az eredeti elme a tiszta éntudat, hanem a hamis elme, az öntelt én.

Nem a külvilágban kell keresni a boldogságot, hanem önmagunkban.

Meg kell találnunk az igazi énünket, és rendszeres csikung gyakorlással le kell róla tisztítanunk az önteltséget, a tapasztalatok, és benyomások okozta szennyeződéseket, azaz fel kell oldanunk a létrehozott negatív karmánkat.

Ahogyan ebben a munkában haladunk előre, megjelenik bennünk a kedvesség, a másik ember iránti tisztelet. Megjelenik a belső egyensúly, és egy kellemes emelkedettség érzés, a boldogság, amelyből teljesen természetes módon alakul ki az önmagunk, és mások iránt érzett szeretet.

Meggyőződésem, hogy érdemes minden erőfeszítést megtenni azért, hogy elérhessük ezeket az értékeket.

Őrizzük a szív nyugalmát!

Borsos Árpád
www.csikungtanito.hu

9 hozzászólás

  • Látogass meg
    2013.01.24. 14:35Közzétéve 4 years ago
    Fazekas Norbert

    Sziasztok, két évvel ezelőtt, azt vettem észre , hogy valahogy nagyon nem akarnak sikerülni a dolgaim, munka-kapcsolatok-szakdolgozat írás. Egy idő után rákellett eszmélnem, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, mind ezt azért, mert nem tudok alárendelődni. Miután ezt felismertem 4 nap alatt megírtam a több, mint 40 oldalas szakdolgozatomat. A Témaválasztás kapcsán ezeket a gondolatokat boncolgattam (úgy érzem ide vág): A témaválasztás során a kronobiológiát mint személyiségelemző
    módszert választottam. Első szakdolgozatomat Emberi egészség címmel írtam A
    pánikbetegség kutatása témakörében, mely nem került elfogadásra. Mivel ezt
    elég nehezen éltem meg, ezért egy év halasztást kértem a szakdolgozat írására.
    Ez alatt az egy év alatt folyamatosan elemeztem a felmerülő problémákat,
    melyek során a következőkre figyeltem fel: nem tudok alárendelődni (túl
    nagy ego?), önbizalomhiány, mely akár abból is fakadhat, hogy a túl nagy ego
    miatt túlvállalom magam feleslegesen (megoldás, ha egyszerűbb feladatokat
    vállalok, gyorsabban, könnyebben nő az önbizalmam, hiszen mindennek
    megvan a maga természetes folyamata). Azt vettem észre, hogy nem tudok
    alárendelődni senkinek, ezért idén kaptam egy nagy adag kiszolgáltatottságot
    a sorstól. A tanárom az első szakdolgozat visszaadása után javasolta a
    Kronobiológia témát, melynek során sok mindent lehet tanulni magunkról,
    a világról, másokról. Jó példával elöljárva, megfelelő útmutatással, amikor
    felvetettem az eredeti szakdolgozat módosítását, az elfogadásra került, emiatt
    gondoltam, kipróbálom, milyen az „alárendelődés”, már csak azért is, hogy
    ne kelljen „kiszolgáltatottságban” élnem többet, így születetett meg végül az
    alábbi szakdolgozat…

    Válasz
  • Látogass meg
    2013.01.26. 02:44Közzétéve 4 years ago
    Mikita Ferencné Bíbok Zsuzsanna

    Előbb-utóbb eljön a megtapasztalása a “Végtelennek”, az “Ürességnek”, az “Egynek”, melyet határtalan békesség kísér. Ezt követően már semmi nem lesz ugyanolyan, mint előtte. A tudást sem fogja csupán öncélúan gyűjtögetni senki, hanem hogy használni tudja mások érdekében. Ő is én vagyok, akár tetszik, akár nem. Addig is feltétlen szeretettel és türelemmel, ha “te már a helyeden vagy, várd be magad köré a világot!”

    Válasz
  • Látogass meg
    2013.01.26. 15:04Közzétéve 4 years ago
    Mikita Ferencné Bíbok Zsuzsanna

    Hú, a késői ébrenlét megzavart, elírtam az idézetet, az helyesen:

    Te már a helyeden vagy!
    A h e l y köré meg várd be a Világot!

    Válasz
  • Látogass meg
    2013.01.26. 20:13Közzétéve 4 years ago
    Dr. Jeszencsák Edit Mária

    Véleményem szerint is nagyon fontos, hogy a fizikai létbe leszületett lélek megtalálja az én tudat helyes mértékét. Hiszen azért öltött testet, hogy a földi létben tapasztalatokat szerezzen, tanuljon, fejlődjön, előző életeiben vétett hibáit küszöbölje ki.
    Ez azonban nem könnyű feladat. De ennek megoldásáért vagyunk itt.

    Amikor ez egó még csupán a túlélésünket szolgálja, bizony nagy szükség van rá. De amint meghaladja ezt a határt, már valóban a fejlődésünk akadályává válik. Korlátokat szab, elhomályosítja a tiszta tudatunkat, amely születésünkkor mindenkiben ott ragyog. Mivel a tudatunk fénye világítja meg utunkat a lét labirintusában, ezért folyamatosan törekednünk kell arra, hogy tudatunkat tisztán tartsuk, szükség esetén tisztítsuk meg az oda nem illő lerakódásoktól. De mindenki a saját útját járja, és csak a saját fénye világítja meg az útját. Ez pedig mindenkinek a saját tudatától függ. Ez a tudat mindenkiben ott van születése pillanatától, de tudni kell alkalmazni. Mindenkinek tudnia kell, hogy ő hol van. Ez az, ami nehezíti a haladás folyamatát. Senki más nem tudhatja a másik lényről, hogy hol tart, milyen szinten van, milyen feladatok megoldására született az anyagi világba. Ő tudja születésétől kezdve, ezért nem szabad befolyásolni, és másokhoz hasonlítgatni – neki sem saját magát, mert ez már akadály lesz a fejlődésében, tisztánlátásában.

    Tudnunk kell, hogy akkor látjuk meg a másikban ezt a ragyogást, a tudat fényét, ha a fényt magunkban is megtaláltuk már. A tudat fénye az én- lénymaghoz szorosan kapcsolódik. Ez a lénymag mindenkiben azonos mértékű (Kimondottan, de nem bizonyítottan mindenkiben 21 gramm.) Ezért egyforma, azonos Isten előtt mindenki. A test elhagyásakor ez a lénymag megy fel Istenhez, nevezhetjük Kollektív tudattalannak, vagy Univerzumnak, Taonak, de bárminek is nevezzük, ugyanarról beszélünk. A lénymag viszi magával a saját tapasztalatait, amelyeket már a megtisztult egótól (amelyet maga után hagyott.) függetlenül vizsgál át, és ítélkezik felette. Ezáltal lesz ott a másik világban boldog, vagy „pokol” lesz az élete. Ő dönt, a lénymag, senki más. A lénymag azonban ugyanabból az Egy-ségből fakad, ugyanannak az Egy-ségnek a része. Ebből az egységből ered, hogy amikor lejátszódik, lepereg előtte az élete, a lénymag a másiknak okozott fájdalmakat, bánatokat, sérelmeket ugyanolyan intenzitással éli át, érzi át, éli újra, mint a másik lénymag élte meg – az egység benne is ott van. Ezért van az az élettörvény, univerzális törvény, hogy „Csak olyant tegyél meg mással, amit szeretnéd, ha veled is megtennének!” Másképp: „Ne tegyél olyant mással, amit nem szeretnéd, ha veled megtennének!” Azonban a földi létben sajnos ezt sokan figyelmen kívül hagyják, mert nincsenek tudatában annak, amit tesznek. Nem tudják azt, hogy a karma törvényének ez is része. Azaz így száll vissza a tett, ez az ok-okozat törvénye. Ezért mondják, hogy „Ne ítélkezz, mert saját magadról ítélkezel!

    Ha hangos, okoskodó az egónk, a lénymag nem tud beleszólni az életünkbe, mert az egó túlharsogja azt a halk, belső hangot. A harsány egó mindig elnéző velünk szemben, mert uralkodni akar felettünk. Ő akar irányítani bennünket. A lénymag már ettől az egótól mentesen látja tetteinket, azok következményeit, és ezért éljük meg tetteink „eredményét” így, vagy úgy. Ezért a másik világban is érvényes, hogy a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősség alól.

    Amikor létrejön bennünk ez az Egységtudat, akkor jöhet létre a Megvilágosodás, a Buddha. Ez jelenti azt, hogy „Üdvözlöm benned azt, aki én vagyok.”

    Mivel saját életünkben mi magunk vagyunk életünk főszereplői, nem mindegy, hogy hogyan játsszuk el ezt a szerepet, jól, vagy rosszul. De mindenki saját életének a mestere. Nem lehet senkit sem tolni az úton. Mindenki a maga útját járja. Azt teszi, amit az ő szintjén kell, amit azon a szinten tanulnia kell. Ezt csak ő tudja, kívülről más nem látja.

    Az alap a belső lénymagunk, a belső egyéniségünk. Amikor ez a külső személyiségünkben is megmutatkozik, akkor a lénymagunk kiragyog, hogy átitassa az egyéniségünket és személyiségünket egyaránt. Nehéz feladat, mert az egó akadályt gördít elé.

    A fejben az egó dolgozik úgy, ahogyan a múltban tapasztalatokat szerzett, reagáláskor ezeket a tapasztalatokat veszi elő. Ezért figyelemmel kell lennünk arra, hogy mindig az első megérzés a jó, az a helyes – ez a lénymagunktól származik (belső hang). Ezt nehéz egós tudattal észrevenni.
    Feladatunk megismerni önmagunkban a belső lényt – tudva, hogy minden út egyedi.

    Köszönet a felvetett témáért, a tudás átadásáért!

    Remélem folytatása is lesz, mivel nagy szükségünk van a tisztánlátásra, a tiszta tudatra az utunkon.

    Sikeres utat kívánok mindenkinek!

    Válasz
    • Látogass meg
      2013.03.18. 00:01Közzétéve 4 years ago
      Margó

      Kedves Edit!
      Elolvastam Árpi sorait is, a tiédre is nagyon kíváncsi voltam. Írásodat élvezettel olvastam, köszönöm neked is a szépen (jobb szó hirtelen nem jut eszembe) összeszedett gondolatokat. Röviden csak annyit teszek hozzá a saját tapasztalásaimból, hogy az “alázat” gyakorlása nem könnyű a hatalmas egójú fehérembernek, de egy bizonyos: soha nem késő… !!!
      Igazán nagy szeretettel és öleléssel: Margó

      Válasz
      • Látogass meg
        2013.03.18. 12:55Közzétéve 4 years ago
        Dr. Jeszencsák Edit Mária

        Kedves Margó!

        Köszönöm a soraidat!
        Nagy örömmel tölt el mindig, ha segíthetek, s ha értelmét látom annak, hogy gondolataimat megosztottam. Számomra nagyon fontos, és belső indíttatás, hogy jó szolgálatot tegyek.
        Őszinte szeretettel,
        Edit

        Válasz
  • Látogass meg
    2013.01.27. 10:35Közzétéve 4 years ago
    Kézér Tünde

    Sziasztok! Nekem épp időben és üzenetként jött Árpi írása. Ugyanis épp megint azon morfondíroztam, hogyan lehet az, hogy próbálok mindent helyesen csinálni, mégis egy nagy gubanc lesz végül belőle. Ha visszagondolok fiatalabb, gyermekkoromra azt mondhatom, akkor olyan szépen ment minden, legalábbis a jelenlegihez képest. Játéknak tűnt az élet, és élveztem. Aztán egyre komolyabban vettem a történéseket, túl sok aggódás és félelem költözött be, hogy ugyan jól döntök-e, jó helyen vagyok-e stb stb. Biztos ismeritek, miről beszélek. Egyre inkább azt gondoltam, hogy nem számíthatok senkire, mindent nekem kell megoldani, mert csak én tudom jól megoldani, más úgy se tudja, mi jó nekem, és valószínű, nem is érdekli, hogy jó legyen. Megjelentek egészségügyi problémák, amik mind ezekre az elszállt egós dolgaimra vezethetők vissza. Szerencsére időközben megismertem Árpit és a csikungot, nagyon sok új barátra tettem szert spirituális körökben. Elkezdtem nyitni az emberek felé, de bevallom ez még a mai napig is problémát jelent. Nem régen megkaptam egy számomra fontos embertől, hogy önző és elzárkózó vagyok. Hát az én kedves kis egóm eddig azt mondta, mutatta nekem, hogy egy szerény, kedves ember vagyok, de hát az egó már csak ilyen. Most épp egy önismereti csoportba járok, ahol olyan dolgokra ismerek magamban, amik eddig ismeretlenek voltak. És érzem, ha engedem jönni azt, ami előttem áll, akkor sokkal könnyebb, de ha megijedek és elzárkózom, akkor jön a nagy pofon. De tudom, mindig van lehetőség arra, hogy jobb emberré váljunk, változzunk. :-)

    Válasz
  • Látogass meg
    2013.02.07. 17:47Közzétéve 4 years ago
    Dr. Jeszencsák Edit Mária

    Egy találó írásra bukkantam az egóval kapcsolatosan, közzé teszem:

    2013. február 6. szerda
    AZ ALÁZATRÓL.

    Az alázat és az alázatosság erény, mely képessé tesz arra, hogy az ember igazságának, teremtett voltának megfelelően és törékenységének tudatában éljen.
    Ellentétes víciuma a gőg. A gőgösök Isten haragját hívják ki maguk ellen, az alázatosokat ellenben megvigasztalja és fölemeli Isten.
    Az alázat igaz önismeretből fakad, mely megóv az elbizakodottságtól. A hívő ember számára az alázat nem csupán egy az erények között, hanem alapmagatartás az Istennel és az embertársakkal való kapcsolatában

    Az “alázatosság” kifejezés megijeszthet olyanokat, akik nincsenek teljesen tisztában az “alázat” eredeti jelentésével, hiszen a mai korban ez meglehetősen eltűnt.

    A valódi alázat a szellemi fejlődés közben csiszolódik ki. Ahogy haladunk előre, úgy kerülnek elő a “puttonyunkból” egyre nehezebb és súlyosabb problémák. Megoldásukhoz nem elég a saját erőnk – erre elég hamar rájövünk – s ekkor kezdünk el szívből imádkozni, égi segítségért folyamodni. Amit nagyon sokszor meg is kapunk.
    S amikor az isteni kegyelem révén megoldódik egy-egy nagy és régi problémánk, nagyon tisztán látjuk, érezzük, hogy ehhez a mi kis földi, emberi erőnk soha nem lett volna elég, ezt csak a kegyelem tudta így megoldani.

    Lehet, hogy az ilyen nagy próbatételek után a környezetünk felnéz ránk, mert kívülről nézve is nagy feladatot oldottunk meg.
    De ha közben kifejlődött bennünk az alázat, akkor ez nem érinti emberi hiúságunkat, hiszen pontosan tudjuk, hogy nem a mi erőnk oldotta meg a helyzetet.
    Mi csak megtettük, ami tőlünk telt – a többit az ég adta hozzá.

    És minél több ilyen élményünk lesz, egónk annál jobban zsugorodik, s nemcsak a szánk mondja, hogy “én ehhez kicsi vagyok”.
    A szívünk mélyén is tudjuk teljes bizonyossággal az igazságot…
    (Szabó Judit: 2012 A felemelkedés útja)

    Válasz
  • Látogass meg
    2013.02.08. 00:20Közzétéve 4 years ago
    Dr. Jeszencsák Edit Mária

    Az én-tudatról még:

    „Az agyhullámok összefüggésben állnak a tudatállapotunkkal. Az anyag energiafrekvenciáinak a tudatban is megvannak a maguk megfelelői. A biofeedback foglalkozásokon látszik a leginkább, amikor a különböző agyhullámok egyedi élményeket és ismeretszerzési módokat teremtenek.

    Alfa, théta, delta állapotban nyitottabbá és befogadottabbá válunk az információk rejtettebb formáira, az emlékezet, a szimbolizmus és az éleslátás mélyebb szintjeire jutunk. Ilyenkor az éber állapotban (béta) meg szokott rettegés és félelem nélkül tudunk a tudatalattinkba rejtőző dolgainkkal foglalkozni. (ÉN: és ilyenkor vagyunk képesek eggyé válni a TUDATTAL, Istennel, és képesek vagyunk olvasni az Akasha krónikában). Ekkor kibontakozik előttünk valódi ÉNünk. Az ego haldokolni kezd és a szellemi énünk veszi át a helyét, az irányítást.
    A DELTA állapotban úgy érezzük, mintha kiléptünk volna a testünkből, én-tudatunk kitágul, egyetemessé válik. Tér és idő megszűnik, könnyedén közlekedünk a tudati dimenziók között. A deltát a látók sokvilág-kvantumvalóságának is nevezhetjük, amelyben az összes párhuzamos világegyetem együtt van jelen.” „

    Szerkesztette és összeállította: Nász János/Földicsillagok

    Válasz

Hozzászólnál? Naná!

Neved: (szükséges)

Email címed: (szükséges)

Weboldalad: (nem kötelező)

Hozzászólásod: (szükséges)

IGEN! Hadd lássák a többiek is!